Tudtad, hogy a maximalizmus valójában egy elegáns ruhába bújtatott önbántalmazás?
Amikor ez az információ megtalált, arcon vágott, mert nagyon igaznak éreztem. Én korábban profin űztem a gondolatokkal történő önbántás művészetét.
Mindig arra törekedtem, hogy amit csinálok, azt a lehető legjobb, legmagasabb szinten tegyem, és közben igyekeztem mindennek és mindenkinek megfelelni, csak a tökéletes volt tőlem a megengedett, de leginkább az sem volt elég jó nekem.
Azt gondoltam, hogy ez egy erény, egy jó tulajdonság. Közben rájöttem, hogy ez CSAK RÉSZBEN igaz.
Valóban nagyszerű dolog, ha precíz vagyok, és törekszem a minőségi, pontos munkavégzésre, és kihozom magamból a legtöbbet, ami tőlem telik. Egy dolgot nem felejthetek el közben:
SZERETNI, tiszteletben tartani ÖNMAGAM!
Figyelni a testem igényeire, észrevenni, hogy elfáradtam, és hogy mikor van az a pont, amikor már többet várok magamtól, mint ami örömmel, könnyedén megy.
Elkezdtem tevékenykedés közben megfigyelni, hogy mi az, ami működtet.
- Robotpilótában működöm, hajt a teljesítménykényszer és a megfelelés, hogy mindent MOST azonnal A-Z-ig be kell fejeznem, vagy
- JELEN vagyok a testemben azzal, amit épp csinálok? Tudom-e mindezt az ÖRÖM kedvéért, jó érzéssel csinálni? Tudom-e azt mondani, hogy bármennyire szeretnék a végére érni pl a háztartási teendőknek, ma az a nagyobb jó, ha inkább egy kicsit abbahagyom, és elmegyünk a családdal egy közeli játszótérre. Kiszellőztetem a fejem, és utána sokkal gyorsabban végzek a teendőimmel.
Gyakorolni kezdtem, erősítettem magam abban, hogy NEM-et mondjak itt belül, magamban valami olyanra, ami korábban számomra „kötelezően elvégzendő” volt. Pl a szárított ruhák elpakolására. Vasalásra. Olyan dolgokra, amelyek valóban megvárnak engem, vagy akár rábízhatom valakire, aki szívesen megcsinálja.
Vannak olyan teendők, amelyeket simán rábízhatunk valaki másra, vagy elnapolhatunk, mert semmi nem történik, ha később csináljuk meg azokat.
Ettől trehány háziasszony lennék?
Ettől önző lennék?
Mi a nagyobb hozzájárulás a lényemhez, a testemnek, a megélésemnek, és ezáltal a közvetlen környezetem számára?
Robotként működni, kényszeresen ragaszkodni valami olyan teljesítményhez, ami valójában LEHETETLEN anélkül, hogy ne bántanám magam? Anélkül, hogy ne maradnék le valamiről, ami igazán örömteli lenne, és amire később jó érzéssel emlékezhetek?
Ilyenkor mindig arra gondoltam, hogy milyennek láttam pl. a nagymamámat, mielőtt eltávozott volna. Mindig arról beszélt, hogy „de kár, hogy annyit kellett dolgozni…. de kár, hogy olyan keveset foglalkoztam a gyerekekkel, amikor kicsik voltak… de kár, hogy mindig minden előbbre való volt, mint amire valójában vágytam…” Csupa megbánás, és csupa „mi mindent csinálhattam volna másképp”, csupa önostorozás.
Én nem így szeretnék idős koromban visszaemlékezni. Én szeretnék nevetni azon, amikor valamit elbénáztam, vagy azon, hogy korábban milyen csacsi voltam, amikor azt hittem, hogy ennyire fontos a maximálisantökéletesenpöpec háztartás, amit vezetek, és hogy volt idő, amikor érdekelt, hogy mit szólnak mások, ha én valamit nem úgy csinálok, mint ahogy a „kollektív elvárás” diktálná.
Mit tehetsz, hogy ezt megváltoztasd magadban, ott legbelül?
- Milyen lenne, ha nem attól tennéd függővé az értékességedet, hogy mit teszel, vagy nem teszel?
- Mi van akkor, ha önmagában az, hogy létezel, AJÁNDÉK. Anélkül, hogy bármit tenned, mondanod kellene, vagy bármilyennek lenned kellene.
- Nézd meg, hogy amikor elsodornak a teendők, hol van abban számodra a könnyedség és az öröm. Mindig választhatod. Hol hitted el, hogy ennek nehéznek, verejtékesnek kell lennie? Kié ez a nézőpont egyáltalán? Tiéd, vagy valaki másé?
- Ha önmagadként működsz, hogyan érzed magad, miközben tevékenykedsz? Alap állapotod az öröm, és a könnyedség. Ha nem így érzed magad, akkor éppen nem TE vagy te. Másvalakinek a valóságából működsz. Vedd észre, üdvözöld, hogy „helló, te kis hamis” és már mehet is tovább. Kérdezd meg magadtól: KI vagyok, KI LEHETEK MOST? Hogyan, mivel tarthatom magam tiszteletben miközben itt teszek-veszek?
Mindig van választásod. Akkor is, ha valamit tényleg határidőre kell megcsinálnod, és szorít az idő. MIT TEHETSZ, MIT VÁLASZTATSZ, ami ezt a dolgot most könnyebbé teszi számodra? Hogyan tudod közben magad szeretni, amennyire csak tudod, abban a helyzetben? Pl. hallgatsz közben valami felemelő zenét? Podcast-ot? Előadást? Megy a háttérben a kedvenc sorozatod? Kortyolgatsz közben egy finom zamatos teát / bort, bármi ami a testednek tápláló? Elkülönítesz magadnak a „csinálás” közben rendszeresen néhány percet, amikor szereted magad? Bárhogy? 😊 Neked mi működik?
Fedezd fel és meglátod, mi minden változik a világodban.
Szeretettel:
Zsuzsi